Tartós eredményt szeretnénk

Minden mindennel összefügg. Így aztán végeredményben mindegy is lehetne, hogy hol kezdjük, hiszen végül eljutunk minden rejtett problémához is. Mégis érdemes bizonyos mértékben követni DeBono tanácsát. 

Szerinte a „mester-gondolkodók” körülbelül úgy építik fel a gondolataikat, mint az emberi test. Vagyis először a kevésbé látható, mélyebben lévő rendszerekkel kezdik, mint a csontok vagy az izmok, hogy a végén eljuthassanak a mindenki által jól látható felszínhez, a bőrhöz. Ugyanezt másként a tengeren úszó jégheggyel is példázni lehet: nem egyedül az a jéghegy amit látunk, mert a víz felszíne felett úszik. Legalább annyira, ha nem fontosabb rész az ami a tenger színe alatt van.  

Végül egy, a műhely-beszélgetéseinken (tanuló körben) már használt  metafora: a gyümölcsfa,  (avagy Éva ősanyánk almafája). Itt is a gyümölcs minőségét a termékeny jó minőségű föld, az időjárás,  a kertész szakértelme, s még más összetevők együttesen határozzák meg, illetve eredményezik. Nem a gyümölcsöt kell igazán direkben kezelnünk-kultiválnunk, hanem – hogy a végén ezek a fánk egészséges, jó minőségű gyümölcsöt teremjen – a földet termékennyé tenni,  kapálni, öntözni, trágyázni, a törzset védeni károkozók ellen, fagy ellen, nyulak és őzek ellen, a termő ágakat metszeni, a lombot permetezni.  

Ezért aztán keresgélve azon logikák közt, amelyek végül meghatározzák, hogy  Almádi egészséges, jó  „gyümölccsé” érjen, sikeres, prosperáló, fenntarthatóan élhető, vonzó város legyen, talán egyik legfontosabbnak – ha nem éppen „A” legfontosabbnak – az INTEGRÁLÓ LOGIKÁT találtuk. Ezzel kezdjük, mint a fejlődésének „táptalaját” a város kultúráját,  társadalmi közegének gondolkodásmódját, végül is hosszú távú sikerességét meghatározó tényezővel, a városfejlesztési munkát. 

Ha sietnénk, akkor bizonyára a GAZDASÁGI logikával kezdenénk, de mivel „tartós” jövőt szeretnénk a városnak és térségének megtervezni, ehhez INNOVÁCIÓS logikára van  szükség. 

Gauder Péter