Az identitásról, reklámról és marketingről, mint rendszerről

Magának a marketingnek is megvan a maga fejlődéstörténete. Tulajdonképpeni megszületését attól az időponttól számíthatjuk, amikor megkezdődött a megrendelésre készített kézműves egyedi gyártásról a tömegtermelésre az átmenet. Vagyis mikor nem egyszeri megrendelésre egyedileg készült egy áru, termék, hanem nagy darabszámban mintegy “raktárra”. Ezzel egyből felvetődött a kérdés, hol és miként és mikor tudjuk eladni a termékünket. Ez tehát a születésnap. Bár az első manufaktúrák valahol a 18. század közepén már megjelentek, maga a marketing lassacskán fejlődött a 19. század során. Mint tudományos diszciplína meg pláne csak későbbre érett meg. Ebben Európa, éppen a két háborúja okozta hiánygazdálkodás miatt, jócskán lemaradt az USA mögött, ahol a jóléti társadalomban a túltermelés vált meghatározóvá, amelynek keretei közt egyre növekvő erőfeszítéseket volt szükséges tenni az eladás érdekében. A marketing mára már ennél sokkal több, illetve más. Többnyire a hazai (magyar) közvélemény ezt a fajta tevékenységcsomagot: hirdetés, promóció, értékesítéstámogatás, ügynökölés, stb. készletet ismeri, mint marketing még ma is. Ez mára már a marketing egyik funkciója csupán, a “piacosítás”, azaz az ún. ELHELYEZÉSI-funkció (eladás). A II. Világháború utáni, illetve nálunk a szocialista korszakban tartósan velünk élő hiány nem kényszerítette a cégeket marketing tanulásra, igy annak használata ismét egyre csak kitolódott. Ebből a korszakból emlékezhetünk a “Cipőt a cipőboltból!” típusú hirdetésekre, ami ma vicces, de akkor teljesen komoly volt. Ma is vannak még cégek, amelyek megragadtak a hirdetés funkciónál, ha marketingről van szó, mivel nem értik és így nem is tudnak mit kezdeni azzal a fogalommal és gondolkodásmóddal, ami szükséges a piacaikkal való rugalmas kapcsolathoz. Így nem alkalmazkodnak, vagy csak kis mértékben, a fogyasztóik kívánságaival, elképzeléseivel, lehetőségeikkel, így aztán nem is tudnak elég egyértelmű válaszokat produkálni azoknak arra a kérdésére, hogy: Miért pont ezt a terméket válasszam és nem a konkurenciáét? Erre a kérdésre már nem elég a marketingnek az “elhelyező” funkciója, mára már a hosszú ideje tartó – jóléti társadalmi fejlődésben a marketing TERVEZÉSI funkciójára van szükség. Vagyis nem csupán eladni kell tudni, hanem olyan terméket -szolgáltatást kell tudni előállítani, kifejleszteni amire a kereslet/szükséglet is megvan, vagy megteremthető, azaz a termék-szolgáltatás “eladja maga-magát” (ennek első példája így a marketing harmadik születésnapja a “Walkman” megteremtése a Sony-tól). És akkor még nem említettem a “város-versenyben” is polgárjogot nyert városmarketing megjelenését életünkben. Lényegében ez a termékek piacával azonos, vagy hasonló módon jelentkezett, mert szükség volt rá, hisz a verseny a talentumokért, vállalkozásokért, szolgáltatásokért, piaci forrásokért, befektetőkért, városhasználókért, élesedett.